A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) megállapodott csütörtökön, hogy hivatalosan is megkezdi a koalíciós tárgyalásokat – áll a két párt közleményeiben. A pár ...
A ritmikus gimnasztika történetében nem látott súlyosságú ítéletet hoztak tornászok bántalmazása miatt az azeri válogatott volt vezetőedzője, két stábtag, valamint az Azeri Tornaszövetség ellen. De vi ...
A teljes kezdősorukat nélkülöző óváriakat ez természetesen érzékenyen érintette, de a sereghajtó így sem tudta hatvan percig tartani a lépést a vendégekkel. Az óváriak ugyan megszenvedtek az MTK-val, ...
2024 novemberében embercsempészés miatt börtönbüntetésre ítélték azt a moldáv férfit, aki január 5-én Budapest XI. kerületében akart elmenekülni az őt megállítani akaró rendőrök elől – írja a Blikk. A ...
Mint azt korábbi cikkünkben megírtuk, december 23-án egy brazil család karácsonyi összejövetelén arzénmérgezés miatt három ember az életét vesztette, kettőt pedig még mindig kórházban kezelnek, a gyan ...
Még decemberben, az X-Faktor döntőjében jelentették be, hogy 2025-ben ötödik évadával tér vissza a Csillag Születik! Az eddigi győztesek sorrendben ők voltak: a mesemondó Utasi Árpi, majd Tabáni Istvá ...
A Tisza elnöke interjút adott a Reutersnek, amiben elmondta, hogy a paksi bővítést nem lehet leállítani, és a politikában nincs barátság.
Csoportos létszámleépítést jelentettek be a Budapest Brandnél, miután a Fővárosi Közgyűlés többsége Vitézy Dávid kezdeményezésére minden támogatást megvont Budapest turisztikai, kulturális és ...
Sebestyén Balázs jelenleg Thaiföldön van, ahol már egy elefántmenhelyre is ellátogatott. Magyar idő szerint csütörtök délután ...
Március 23-ára tűzte ki a Budapest 11. számú egyéni választókerületében, Újpest-Angyalföldön tartandó időközi országgyűlési választást a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön. A helyi ...
Az örmény kormány csütörtökön jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely elindítaná az egykori szovjet tagköztársaságnak az ...
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat még kedden késő délután kapta meg Sára Botond főispán törvényességi felhívását, melyben kéri, hogy a regnáló polgármester fizetésének folyósítását a képviselő-testület, ...